Összejátszás egy harmadik fél haláláért

Ez a trükk már csalásnak számít, és két ember szükséges hozzá. Ha a két összejátszó fél megegyezik egy jelszóban, amit akkor mond ki valamelyikük, amikor egy olyan szörnnyel találkozik az ajtó berúgása során, aminek a szívása halállal jár, kis szerencsével lehetőség van egy harmadik játékos elpusztítására.

Ha az ajtót berúgó játékos vállalja a halált, mert ő maga keveset veszít (kevés tárgya van az asztalon, értéktelen lapokat tart a kezében), ugyanakkor a kiszemelt harmadik játékos túl erős karakterré vált, kérheti annak segítségét a csatában arra hivatkozva, hogy az ő nagy ereje szükséges a csata pozitív kimeneteléhez. Miután a kiszemelt erős játékos felajánlja segítségét, az ajtót berúgó játékos a jelszó kimondásával jelezhet társának (pl. "De én miért nem tudok csírát húzni?!"), hogy az addig támadja őket, amíg a csata során nem veszítenek. A terv megvalósításához kell annyi szerencse, hogy a halálra ítélt játékosnak ne legyen olyan lapja, amivel vissza tudja vonni a csata létrejöttét (pl. Instant fal, Ebédszünet, Istenítéletvégrehajtó, A gyávaság itala, A barátság itala, A szörnyek épp nem érnek rá, Halott szörny nem harcol, Megsemmisülés kártya, stb.), illetve hogy az esetleges menekülési kísérlete sikertelenül végződjön - bár ezen bármikor segíthet egy Cinkelt kocka -. Ugyanakkor jellemző jelenség, hogy ha egy harcba A ellenségesen beavatkozik, akkor B és C is felbátorodik, és kedvet kap a közös szívatáshoz, így az összejátszó pár csatán kívüli felének nem feltétlenül egyedül kell akkora támadást lendítenie a harcoló játékosok ellen, amekkorával szemben már védtelenek, hiszen a többieknek is érdekükben áll két karaktert elpusztítani, majd azt követően kirabolni a hullákat.

Mindez természetesen összejátszás nélkül is megoldható, ha játék közben figyeled, hogy ki milyen nyílt lapokat kapott, és ez alapján meg tudod jósolni a többi játékos erejét és viselkedését.

bodr2011. febr.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!